2023. július 1. napjától a földforgalmi törvény több rendelkezése ismét módosításra került. A leglényegesebb változások az alábbiak:
Csökken az elővásárlási jog gyakorlására nyitva álló határidő
A földforgalmi törvény szerinti elővásárlásra jogosultak joggyakorlási határideje 30 napra csökken az eddigi 60 napról, így az adásvételi szerződésnek a kormányzati portálon történő közzétételétől számítottan már csak 30 nap áll rendelkezésre, hogy a jogosultak elővásárlási jogukkal éljenek (vagy arról lemondó nyilatkozatot tegyenek). Ez a határidő a 2023. július 1-ét követően megkötött termőföld adásvételi szerződésekre vonatkozik. A határidő jogvesztő, azaz a 30 napon túl beérkező elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó nyilatkozatokat figyelmen kívül kell hagyni.
A termőföld vételárának feltüntetése
Új előírás, hogy 2023. július 1-ét követően megkötött termőföld adásvételi szerződésben a termőföld ellenértékét – függetlenül attól, hogy a vételár megfizetése milyen pénznemben történik – minden esetben forintban is fel kell feltüntetni. A szerződésben szereplő ellenértéken belül fel kell tüntetni külön-külön a föld, illetve az azon található ültetvény, felépítmény vagy a földrészlet forgalmi értékét, illetve hasznait növelő agrotechnikai létesítmény ellenértékét is. Több föld egybefoglalt vételáron történő eladása esetén a szerződés tárgyát képező földek ellenértékét egységesen és külön-külön is fel kell tüntetni, az azokon található ültetvények, felépítmények, agrotechnikai létesítmények értékét is külön-külön kell rögzíteni.
A termőföld vételárának meghatározása
Erdőnek nem minősülő föld esetében (2023. május 1-től 2023. július 1-ig hatályban volt módosítás értelemében) korábban figyelembe kellett venni, hogy a termőföld vételára az Agrárkamara által a honlapján nyilvánosságra hozott, a szerződéskötés évét megelőző naptári évben kialakult helyben szokásos átlagos forgalmi értéket 10%-ot meghaladó mértékben nem haladhatta meg, ellenkező esetben az eltérést a feleknek indokolni kellett. A 2023. július 1-től a vételár aránytalanságára irányadó szempontok a törvényből kikerülnek, és helyette a termőföld – indexálással meghatározott – 20 éves termelési időszakra számított jövedelemtermelő képessége lesz a termőföld értéke meghatározásának fő szempontja.
Bővülnek azok az értékelési szempontok, amelyeket a helyi földbizottságnak az adásvételi szerződés megfelelőségére vonatkozó állásfoglalása során figyelembe kell vennie: a helyi földbizottságnak vizsgálnia kell az adás-vételi szerződés szerinti vevő, illetve a jegyzék szerinti elővásárlásra jogosultak tulajdonában álló földek birtokmérete között nagyságrendbeli különbözőséget, illetve a település üzemeinek átlagos mérete között nagyságrendbeli különbözőséget is abban az esetben, ha a vevő vagy az elővásárlási jogosult tulajdonszerzése esetén nem érvényesülne a kis gazdaságok stabil működésének és további fejlődésének a birtokpolitikai elve.
Bővül az elővásárlási jog alól mentes tulajdonszerzések köre
A földforgalmi törvény főszabályként a termőföldek értékesítésére hatósági eljárást ír elő, melynek során a törvényben meghatározott jogosultak elővásárlási joggal élhetnek. Az elővásárlási jog alóli kivételeket a földforgalmi törvény 20. §-a sorolja fel, így például elővásárlási jog nem áll fenn közeli hozzátartozók közötti adásvétel esetében vagy az adott földben legalább három éve tulajdonrésszel rendelkező vevő által kötött, a közös tulajdon megszüntetését eredményező adásvétel esetén. 2023. július 1. napjától elővásárlási jog nem áll fenn annak a személynek a termőföld vásárlása esetén sem, aki
- az adásvétel tárgyát képező föld fekvése szerinti település közigazgatási határától közúton, vagy közforgalom elől elzárt magánúton legfeljebb 20 (húsz) kilométer távolságra levő közigazgatási határú településen,
- legalább három éve életvitelszerű lakáshasználat helyével, vagy mezőgazdasági üzemközponttal rendelkező földműves és
- a termőföld megszerzése a jelen szerzését megelőzően megszerzett földterületével együtt összesen 10 (tíz) hektár területnagyságot meg nem haladó további föld megszerzésére irányul.
Változik az elővásárlási jog gyakorlására jogosultak sorrendje
2023. július 1. napjától az elővásárlási jog gyakorlására jogosultak sorrendjében a helyben lakó szomszéd földműves előnyt élvez a kiemelt tevékenységet végző elővásárlókkal – az ökológiai gazdálkodókkal, a vetőmag előállítókkal, valamint az állattartókkal – szemben.
A földműves elővásárlásra jogosulti csoporton belül a családi mezőgazdasági társaság tagja vagy őstermelők családi gazdaságának tagja csak abban az esetben előzi meg a fiatal földművest és pályakezdő gazdálkodót, ha legalább egy éve családi mezőgazdasági társaság tagja vagy őstermelők családi gazdaságának tagja.
Elővásárlási- és előhaszonbérleti jogról történő lemondás
Az elővásárlásra jogosult, illetve az előhaszonbérletre jogosult a már megtett elfogadó nyilatkozatát a nyilatkozattételi határidőben – azaz a termőföld adásvételi szerződésnek vagy a haszonbérleti szerződésnek a közzétételétől számított 30 (harminc) napon belül – a jegyzőnél visszavonhatja.
Termőföld adásvétellel kapcsolatban jogi segítségre van szüksége? Vegye igénybe ingatlanjogi szolgáltatásainkat.